Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Itthon kezd a Fitworld

2006.09.01

Delmagyar.hu

2006.09.01. 14:19

A Fitworld Szeged férfi rögbicsapata mér a nyár közepén kezdte el a felkészülést az új bajnoki szezonra. A Tisza-parti gárda komoly kihívás előtt áll, hiszen a szövetség átszervezte a bajnokságot, a Fitworld az NB I/B-be kapott besorolást.

A szegediek számára holnap délután megkezdődik a pontvadászat. Hazai pályán, Dorozsmán fogadják a Pécs együttesét. Az esélyekről az ősztől Angliában profiskodó Varga Jánost kérdeztük. – Jó kis meccs elé nézünk, a pécsiek éveken keresztül az NB I-ben edződtek. Szerencsére mindenki egészséges, így a legerősebb összeállításban léphetünk majd pályára. Nemcsak a felnőttek, hanem a juniorok is izgalommal készülnek, hiszen a nagy meccs előtt ők is pályára lépnek. Egy biztos: a szurkolók jó kis meccset izgulhatnak végig. Bízunk benne, hogy ismét sokan biztatnak majd. Mi újság velem? Egy kisebb térdműtéten estem át, így most a rehabilitációmat végzem. Szeptember közepén utazom Londonban, ekkor kapcsolódom be az új csapatom munkájába. Most a kispadról segítem a Fitworld munkáját, és remélem, hogy sikerül feltüzelni a srácokat a pécsiek elleni derbire.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.