Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nincs bravúr...

2010.10.09

A Fit World Gorillák Rögbi Klub az NB1 Keleti csoportjában a hazai mezőny egyik legjobb csapatával mérkőzött a hétvégén. A Budapesti Exiles Rögbi Egyesület 1991-ben alakult abból a célból, hogy az itt élő külföldi vendégmunkások, diákok űzhessék kedvenc sportjukat – a Rugbyt – az otthon megszokott módon.

 

A vendégcsapatot teljesítménye alapján hosszú évek óta a legjobb négy között jegyzik, de hasonló babérokra pályázik az elmúlt években egyre több tehetséges saját fiatalt kinevelő Szegedi Gorillák csapata is...

A tét nagy volt, hiszen a "felső házi" rájátszásba kerüléshez győzni kell, ezt mindkét csapat tudta. Ehhez mérten már a bemelegítésnél látszott, hogy mindkét csapat nagyon komolyan veszi a meccset. A vendégek kezdték a játékot, azonnal igyekeztek nyomás alá helyezni a Gorillákat. Kellett pár perc, míg sikerült a játékot az ellenfél térfelére is áthelyezni. Szép védekezések és ügyes támadások jellemezték mindkét csapat játékát, sokat dolgoztak a tolongások. Az Exiles tudatosabb, pontosabb játékát a Gorillák nagyobb akarása, lelkesedése egyensúlyozta ki, így ma igen jó játékot láthatott a rögbi iránt érdeklődő közönség.

A kimondottan jó színvonalú meccsen végül a fegyelmezett játék győzedelmeskedett a "harcosság" felett, az egyéni hibák, rossz döntések miatt hiába játszottak jórészt fölényben a szegediek, a jó befejezéssel ezúttal is rendre adósak maradtak, míg a fővárosiak eredményesen használták ki lehetőségeiket, így most elmaradt a bravúr. Összességében a vendégek 3 céljára a hazaiak csak kettővel válaszoltak, és 1-1 sikeres jutalom rúgás mellett Gareth 2 drop gólja foglalta keretbe a meccset.

Rögbi NB1 Keleti csoport:

Fit World GORILLÁK Szeged - Budapesti EXILES Rögbi Egyesület 12 - 23 (0 - 13)

Pontszerzők: Takács (53') 5, Bárdos (66') 5, Unghy (67') 2 pont

 

Folytatásban következik a romániai Nagyvárad elleni idegenbeli mérkőzés október 16-án.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.